Magyar foci

OTP Bank Liga: a 12. forduló eredményei, tabella és góllövőlista

FGSZ-Siófok – KTE-Phoenix Mecano 0-2

A házigazdáknak ez volt a kilencedik vereségük ebben az idényben, és továbbra is nyeretlenek, míg a vendégeknek Horváth Ferenc vezetőedző kinevezése óta sorozatban ez volt a negyedik sikerük, amivel klubrekordot állítottak be.

Az első félidőben a vendégek akarata érvényesült, igaz, helyzetbe leginkább pontrúgások után kerültek, az első góljukat is szabadrúgás előzte meg. A hazaiak első kapura menő lövésére 44 percet kellett várni.

A szünet után egy megpattanó labda végképp eldöntötte a találkozót. A kétgólos kecskeméti győzelemmel a Siófok negatív rekordot könyvelhetett el: eddigi 20 élvonalbeli szezonjában még egyszer sem fordult elő, hogy sorozatban 12 meccsen nyeretlen maradt.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
FGSZ Siófok-Kecskeméti TE 0-2 (0-1)
Siófok, 300 néző, v.: Oláh
Gólszerző: Salami (31.), Patvaros (57.)
Sárga lap: Kecskés (80.), illetve Sós (90.)
Siófok: Kurucz – Mogyorósi, Nyári, Fehér, Fejes – Pál Sz., Kecskés, Egerszegi, Melczer (Horváth B., 81.) – Kiss M. (Zamostny, a szünetben) – Dajic (Sipos, 67.)
Kecskemét: Borszéki – Sós, Póti, Vaskó, Forró – Ramos – Litsingi, Savic (Bertus, 68.), Patvaros, Tarabai (Jorginho, 71.) – Salami (Dosso, 77.)

Egri FC – Lombard Pápa 1-1

Egy könnyen feledhető első félóra után az egri Farkas Ádám nagyszerű szólója végén a kevés "hazai" szurkoló örülhetett.

Nem sokkal ezután már ismét döntetlen volt az állás, mivel Knakal szerencsétlenül ért bele egy beadásba és a lábáról a kapuba hullott a labda. A két találat jót tett a mérkőzésnek, mert az iram és a színvonal is sokat javult.

A két gárda mindent megtett a győzelemért a második félidőben, de a pontatlan játék miatt végül egyiknek sem sikerült elérnie a célját. A látottak alapján reális eredmény a döntetlen.
Az egriek a pontszerzés mellett annak örülhettek, hogy három mérkőzés után ismét gólt szereztek a bajnokságban.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
Egri FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1 (1-1)
Debrecen, 100 néző, v.: Becséri
Gólszerzők: Farkas Á. (29.), illetve Knakal (34., öngól)
Sárga lap: Kovács G. (76.), illetve Rodenbücher (74.), Maric (87.)
Eger: Brljak – Kovács G., Knakal, Mecinovic – Preklet, Pavicevic (Hamouz, 18.), Stanislaw, Balog Zs. – Farkas Á. – Pavlov (Vujovic, 64.), Németh N. (Koós, 75.)
Pápa: Szűcs – Nagy S., Dlusztus, Tóth G., Présinger – Maróti, Maric, Rodenbücher – Quintero (Tóth B., 58.), Seye, Arsic (Németh M., 58.)

 

Budapest Honvéd – Újpest 2-2

Hamar vezetést szerzett a Honvéd, miután az Ignjatoviccsal szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Délczeg magabiztosan értékesítette. A folytatásban az Újpest játszott mezőnyfölényben, ennek ellenére a hazaiaknak több lehetőségük volt növelni előnyüket, de a kapu előtt hibáztak. Az első félidő utolsó percében egyenlített az Újpest: a kispesti nevelésű Kabát lőtt gyönyörű gólt szabadrúgásból.   

 

 

A fordulás után nem sokkal ismét a piros-feketék szereztek gólt, igaz, Abass találatához kellett Balajcza hibája is, a hálóőr ismeretlen okok miatt sompolygott messze kapujától. Az Újpestnek azonban volt válasza, és a beállása után két perccel fejjel eredményes Zaris révén egyenlített. A hajrára Diarra kiállítása miatt emberelőnybe került az Újpest, de az eredmény már nem változott.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
Budapest Honvéd-Újpest FC 2-2 (1-1)
Bozsik Stadion, 3500 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Délczeg (8., 11-esből), Abass (65.), illetve Kabát (45.), Zaris (73.) 
piros lap: Diarra (83.)
sárga lap: Tandia (44.), Vécsei (63.), Ikenne-King (77.), Hidi (91.)  illetve Antón (79.), Vasiljevic (86.)
Budapest Honvéd: Kemenes – Lovric, Ignjatovic, Tandia, Zivanovic – Abass, Johnson (Diarra, 78.), Hidi, Vécsei – Faggyas (Ikenne-King, 69.), Délczeg (Diaby, 78.)
Újpest: Balajcza – Vermes, Mihajlovic (Zaris, 71.), Antón, Iandoli – Remili, Vaziljevic, Balogh B. (Kovács D., 62.), Stanisavljevic – Christ – Kabát

Diósgyőr – Kaposvár 0-1

A várakozásokkal szemben a Kaposvár kezdett jobban, tetszetős, átgondolt játékot mutatott be.

A megszerzett labdát igyekezett megtartani, majd tervszerű támadásokat felépíteni. A DVTK nem találta a ritmust, az előreívelések pedig nem vezettek eredményre.

A szünet után még nagyobb fölénybe kerültek a vendégek, ekkor már több nagy helyzetet is kialakítottak, és csak Ribánszki László teljesítményén múlt, hogy a hazaiak nem kerültek hátrányba. A hajrában azonban nem volt szerencséjük, a Kaposvár egy szép támadást góllal fejezett be, így teljesen megérdemelten jutott a három bajnoki ponthoz.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 0-1 (0-0)
Diósgyőr, 4500 néző, v.: Berger
Gólszerző: Horváth T. (86.)
sárga lap: Hanek (30.), Abdouraman (32.), illetve Safaric (38.)
Diósgyőri VTK: Ribánszki – Takács P., Gál, Hanek, Gohér – Abdouraman (Gallardo (67.), Elek – Gosztonyi (Luque, 49.), Fernando, Bacsa – Tisza (Seydi, 55.)
Kaposvári Rákóczi: Hajdúch – Okuka, Kovács O., Bank, Jánvári – Safaric, Horváth T. (Diallo, 89.) – Pavlovics (Zámbó, 83.) Petrazzi, Balázs B. – Haruna (Oláh, 84.)

Haladás – PMFC-MATIAS 1-1

A meccset a Haladás kezdte jobban, de nem talált fogást a szervezetten védekező Pécsen, sőt a vendégek erejéből egy-két gyors ellentámadásra is futotta, de ezekből sem született gól a szünetig.

A második félidőben a zuhogó eső miatt felázott pályán játszottak a csapatok, a mérkőzés pedig "küzdelmes birkózásba" csapott át, s végül egy gólváltás következtében igazságos döntetlen született.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
Szombathelyi Haladás – PMFC-Matias 1-1 (0-0)
Szombathely, 4500 néző, v.: Vad II.
Gólszerzők: Kenesei (83., 11-esből), illetve Causic (74.)
Sárga lap: Rajos (66.), Kulcsár K. (72.), Kenesei (89.), illetve Causic (25.), Zeljkovic (44.), Krejci (82.), Demjén (86.), Uzoma (88.)
Szombathelyi Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Devecseri, Búrány – Nagy D. (Ugrai, a szünetben), Nagy I. G., Kulcsár K. (Szakály, 85.), Rajos, Radó – Andorka (Kenesei, 60.)
PMFC-Matias: Dibusz – Bodnár, Krejci, Causic, Demjén – Zeljkovic, Uzoma, Akassou (Nagy. O., 79.), Horváth A. – Bajzát (Fodor, 88.), Wittrédi (Stojmirovic, 60.)

MVM-Paks – MTK 0-0

Lendületesen kezdett mindkét csapat, hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódott helyzet. A folytatásban aztán egyre inkább átvette az irányítást az MTK, akadtak is lehetőségei, de a paksi védelem megakadályozta a gólszerzést.

A szünet után bátrabb lett a Paks, az első percekben többször is veszélyeztetett. A hajrá aztán megint az MTK-é volt, de a fölény ekkor sem érett góllá.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 12. forduló
MVM Paks-MTK Budapest 0-0
Paks, 600 néző, v.: Andó-Szabó
Sárga lap: Éger (70.), Vayer (79.), Fiola (90.), illetve Wolfe (48.)
MVM Paks: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Fiola, Szabó J. – Kulcsár D. (Vayer, 63.), Bori, Sifter, Lázok, Bartha (Eppel, 78.) – Simon A. (Tököli, 34.)
MTK Budapest: Hegedüs L. – Wolfe, Vukmir, Poór, Hidvégi – Zsidai, Kanta J., Vadnai – Pál A. (Vass P., 75.), Tischler, Nikházi (Rácz F., 89.)

 

Az OTP Bank Liga állása: 

""

 

OTP BANK LIGA
Góllövőlista:

8 gólos:

Kabát (Újpest)

7 gólos:

Coulibaly (Debrecen), Koltai (Győr), Simon A. (Paks), Varga R. (Győr)

6 gólos:

Délczeg (Honvéd), Tischler (MTK)

5 gólos:

Kenesei (Haladás), Litsingi (Kecskemét), Maric (Pápa)

4 gólos:

Kanta J. (MTK), Kamber (Győr), Kronaveter (Győr), Németh N. (Eger), Nikolics (Videoton), Sidibe (Debrecen)

3 gólos:

Andorka (Haladás), Böde (Ferencváros), Diaby (Honvéd), Iszlai (Haladás), Józsi (Ferencváros), Kulcsár (Debrecen)

2 gólos:

Bacsa (Diósgyőr), Csiki (MTK), Diallo (Kaposvár), Fernando (Diósgyőr), Grumic (Pécs), Gyurcsó (Videoton), Halmosi (Haladás), Haruna (Kaposvár), Jorginho (Kecskemét), Krejci (Pécs), Maróti (Pápa), Okoronkwo (Pécs), Pál Sz. (Siófok), Peric (Ferencváros), Radó (Haladás), Seydi (Diósgyőr), Seye (Pápa), Sós (Kecskemét), Szakály P. (Debrecen), Torghelle (Videoton), Vasiljevic (Újpest), Vernes (Honvéd), Vrucina (Kaposvár), Wittrédi (Pécs), Zaris (Újpest), Zámbó (Kaposvár), Zivanovic (Honvéd)

1 gólos:

Abass (Honvéd), Alempijevic (Ferencváros), Andric (Győr), Bajzát (Pécs), Balázs B. (Kaposvár), Balázs Zs. (Kecskemét), Benko (Pápa), Bódi (Debrecen), Burgos (Kecskemét), Causic (Pécs), Cukic (Ferencváros), Dajic (Siófok), Diarra (Honvéd), Dina (Győr), Dobric (Eger), Elek (Diósgyőr), Éger (Paks), Farkas Á. (Eger), Gyömbér (Ferencváros), Heffler N. (Paks), Haraszti (Videoton), Hidvégi (MTK), Horváth T. (Kaposvár), Ignjatovic (Honvéd), Ionescu (Ferencváros), Ivancsics (Honvéd), Johnson (Honvéd), Kiss M. (Siófok), Kiss T. (Paks), Klein (Ferencváros), Koós (Eger), Kovács I. (Videoton), Kovács O. (Kaposvár), Könyves (MTK), Lázok (Paks), Luque (Diósgyőr), Máté J. (Ferencváros), Mitrovic (Videoton), Nagy D. (Haladás), Nikházi (MTK), Nyári (Siófok), Oliveira (Videoton), Oláh (Kaposvár), Orosz (Ferencváros), Patvaros (Kecskemét), Pavlov (Eger), Pisanjuk (Eger), Remili (Újpest), Rezes (Debrecen), Salami (Kecskemét), Sándor Gy. (Videoton), Sekour (Pápa), Simon K. (Újpest), Sipeki (Paks), Sipos (Siófok), Somalia (Ferencváros), Strestik (Győr), Szűcs (Debrecen), Tarabai (Kecskemét), Tchami (Honvéd), Tisza (Diósgyőr), Tököli (Paks), Tshibuabua (Újpest), Vaskó (Kecskemét), Vayer (Paks), Vermes (Újpest), Vécsei (Honvéd), Waltner (Kaposvár), Wolfe (MTK), Yannick (Debrecen), Zamostny (Siófok), Zeljkovic (Pécs)

Öngól:

Knakal 2 (Eger, a Kecskemét és a Pápa ellen is), Aarab (Újpest, a Győr ellen), Iandoli (Újpest, az MTK ellen), Jovanovic (Ferencváros, a Paks ellen), Kenesei (Haladás, a Paks ellen)